Gyakran belecsöppenünk olyan helyzetbe, amikor elgondolkodunk, kinek jobb? A hentesárunak, akit épp kitettek a mészárszéknek, vagy magának a hentesnek, akinek feladata a mészárlás. Egészséges felfogású embernek egyik státusz sem szívderítő, főleg akkor nem, ha nem a húsnak valóról van szó, hanem a lelkünkről, mi több esetleges tehetségünkről, odaadásunkról - családunkról nem is beszélve.
Én többször tapasztaltam már, milyen is húshordozóként a mészárszékre kerülni, szerencsére a "kivégzés" nem volt véres, túléltem, mi több, továbbléptem, és immár lassan 8 éve vagyok ugyan annál a húsdarálónál.
Eljutottam abba a státuszba, hogy immár én vagyok a mészáros. Nem, nem az, aki kiválasztja a levágandókat, hanem az, aki levágja őket. Erre nem voltam felkészülve, nem is készítettek fel, de mindig is benne volt a pakliban. Hát, ma kiosztották a véres lapot. Közel 20 embert kellett lemészárolnom, relatíve rákényszerítettek, hogy pontot tegyek eddigi több éves "aranyéletüknek". Ők többé már nem legelhetik nálunk a zöld füvet, nem ihatják a tisztított vizünket.
És én mészároltam le őket. Szó nélkül. Tettem a dolgomat. Közben néma könnyeket hullajtottam értük, hiszen évek óta velük voltam a farmon, legtöbbjükkel azon kívül is.
Mészáros vagyok. Élvezem? Nem, csak teszem a dolgomat...
