Ülök a buszon. Mint szinte minden nap, ma is, tegnap is, az előtt is, és az után is. Hátul pár ember, köztük egy idősebb nénike, egy uraság és néhány viháncoló fiatalság. Utóbbiak hatalmas mekdöncis zacskókkal vannak ellátva. Köszönhetően a kényelmes buszüléseknek, helyet foglalnak és elkezdenek falatozni.
A szabályok embere vagyok, de mivel nem zavarnak, nem tartanak fel, mi több, nem is törődnek velem, én is levegőnek nézem őket (beeee). Nem így a nénike:
- Ha nem fejezitek be a zabálást, azon nyomban elokádom magam
Persze több sem kellett a csicsergő, étkező csapatnak, azonnal szócsatába kezdtek, s már-már kiabálásra került volna sor (a nénike részéről, a fiatalok meglepően higgadtak voltak), amikor az uraság megpróbálta csitítani a résztvevőket. Mire a nénike sértődötten:
- De én csak kultúráltan megkértem, hogy hagyják abba az evést...
Ezek szerint nem csak nálam csapta ki a biztosítékot a kultúra.
