Elhívtak, mert kedvelnek. Elhívott, mert kedvel. Évek óta kedveljük egymást, mint barát. A sors rendkívül irónikus. Vettem ajándékot neki (olyat, amiről kifejezetten tudom, hogy örül neki), holott nem tudtam, hogy most lesz ama napja, hogy ajándékot illik neki adni. Pár közeli ismerőssel elmentünk bulizni, de Ő megkért, hogy egy bizonyostól tartsam távol, mert csak. Azzal a bizonyossal elmentem inni, jól eldumáltunk, majd az mégis megpróbálkozva elvonult. Szerencsére megjött a seregem többi tagja, és Ő örömmel vette támadásunk fedezékét, beborulva karjaimba.
Beszélgettünk… Sok minden olyanról is, ami nem rám tarozna. De Ő mégis elmesélte, nekem, miközben átkarolt. Én viszont karoltam, és ő a vállamra hajolt. Amikor felnézett, megláttam csillogó szemeit, aminek már nem bírtam ellenállni. Megcsókoltam.
A csókot viszonozta, el voltunk jó pár másodpercig. Amikor eltávolodtunk, így szólt:
- Bár az én szülinapom volt ez most, kívánom, ez legyen az én ajándékom számodra. De eme ajándék csak mostanra, csak neked szólt. Kérlek, úgy rakd el emlékeidbe, hogy többet ilyet tőlem nem fogsz kapni. Ha ezt elfogadod, tudunk még találkozni, ha nem, hát nem. De most gyere, menjünk a többiekhez táncolni!
Szerencsére legalább addig maradtunk, amíg a könnyei felszáradtak…
